Amint látjátok, új külsőt választottam, és arra lennék kíváncsi, hogy nektek tetszik-e és a betűtípus az jó-e, eltudjátok-e olvasni..:$
Na jó olvasást, puszii *.* ♥ És komizzatok.;):P
Mint ahogy mondtam, Justin megkérte a kezem, és én igent mondtam. Menyasszony vagyok. Ez számomra még mindig felfoghatatlan, és el se tudom hinni, hogy ennyire jó életem van. Együtt vagyok azzal a személlyel, akit a legjobban szeretek. Ennél több nem is kell. Szerencsére nagyon jól kijövünk még mindig, és imádjuk egymást.
Mira és Chaz is együtt vannak, és Mira is menyasszony. A két jómadár egy napon kérte meg a kezünket, és szerencsére Mira is igent mondott. Ryan most éppen a bulis korszakát éli, és nem nagyon szeretne komoly kapcsolatot. Szegény nagyon szenvedett Molly miatt, és gondolom nem szeretne megint keresztülmenni ezen. Mollyról azóta egyáltalán nem hallottunk. Már nem is lakunk együtt 5en, hanem mindenki elkülönült. Persze még szinte minden nap találkozunk, de már önállóak vagyunk teljesen. Én befejeztem a lakberendezői sulit, és már teljesen benne vagyok a munkába. Justin már nem énekel, hanem műsorvezetőnek hívják mindenféle gálákra, díjátadókra. Mira úgy döntött, hogy tervezőmérnök lesz, és most nagyon tanul, és szerencsére a felén már túl is van. Chaz munkákból keresett pénzén csinált egy kis boltot, ahol k*rva jó ruhákat árul, persze azért Mira és én is segítünk neki. Ryan általában nálunk van, de néha Miráékhoz megy.
Most éppen szombat van, és reggel 10 óra. Én már 1 órája fenn vagyok, és csinálom a reggelit Justinnak és Ryannek.
-Jó reggelt, kicsim!-lépett be Justin a konyhába, és adott egy reggeli csókot. Még mindig olyan jó érzés fog el, ha csak hozzámér, főleg ha megcsókol. Leült a helyére és várta, hogy elé rakjam a kedvenc reggelijét, ami a palacsinta.
-Jó reggelt!-válaszoltam, és már vittem is a tányért Justin elé. Vett magának kaját, és közben Ryan is megjött, ő is szedett magának. Végül én is leültem, és elkezdtem enni.
Amúgy a házunk így néz ki:
Kívülről:
Nappali:
Konyha:
Étkező:
Vendégszoba/Ryan néhai szobája:
Fürdőszoba:
Hálószoba:
Fürdőszoba:








juuuuuuj nagyon jóóó*.*
VálaszTörlésaz oldal is jó leet:) bár én nehezen olvasom a betűket ..de jó:DD
nagyon várom a következőt*.* <3
ja! ELSŐ:DDDDDDD
:) tényleg nagyon szép lett:D
VálaszTörlésés nagyon jó a rész is:D
gyönyörű a betűtípus, nagyon szép, de szerintem írd egy kicsit nagyobba és akkor olvashatóbb lesz:)
különben imádtam, fantaszikus és várom már a kövit♥
Örülök csajok hogy tetszik.:) még pár részt így írok, aztán ha még se jó akkor változatok;)
VálaszTörlésNa majd sietek.:) és köszönöm nagyon, hogy írtok *.*♥